Cammina pure, condannato a morte!
nei cespugli si nascondono vento e gatto,
la fila degli alberi scuri ti crolla
addosso: dallo spavento
la strada diventa gobba e bianca.
Su, rattrappisci, foglia autunnale!
Rattrappisci, orrido mondo!
dal cielo fiata il freddo
e le ombre delle oche selvatiche
cadono su fili d’erba tesi e arrugginiti.
Oh, poeta, adesso vivi immacolato
come gli abitanti dei nevai percorsi dal vento
senza peccato,
come i devoti, minuscoli
bambin Gesù nei vecchi quadri.
Duramente, come i grandi lupi,
da tante ferite sanguinanti.
Miklós Radnóti
(1934)
(Traduzione di Edith Bruck)
da “Mi capirebbero le scimmie”, Donzelli Poesia, 2009
∗∗∗
Járkálj csak, halálraítélt
Járkálj csak, halálraítélt!
bokrokba szél és macska bútt,
a sötét fák sora eldől
előtted: a rémülettől
fehér és púpos lett az út.
Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.
Ó, költő, tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.
S oly keményen is, mint a sok
sebtől vérző nagy farkasok.
Miklós Radnóti
da “Járkálj csak, halálraítélt”, Nyugat kiadása, Budapest, 1936
Poesia in rete 