Razgledniche – Miklós Radnóti

1

Dalla Bulgaria il rumore fitto, selvaggio del cannone
rotola con un tonfo sul dorso della montagna, poi esita e cade;
si ammassano uomo, animale, carro e pensiero,
la strada nitrendo indietreggia e il cielo corre con la criniera.
Tu sei costante in me nel caos in movimento,
luce nella mia più profonda coscienza perennemente immota
e muta, come l’angelo quando contempla un massacro
o l’insetto che si seppellisce nell’incavo dell’albero tarlato.

(1944, tra le montagne)

2

A nove chilometri da qui bruciano
le biche e le case,
sul bordo dei prati sono seduti muti e allarmati
i contadini che fumano la pipa.
Qui ancora si increspa il lago
quando la pastorella immerge i piedi
e il gregge ricciuto chino sull’acqua
beve la nuvola.

3

Dalla bocca dei buoi gocciola saliva insanguinata,
gli uomini tutti orinano con sangue,
la «compagnia» maleodorante sosta selvaggiamente ammucchiata.
Sopra di noi soffia la morte mostruosa.

4

Gli crollai accanto, il corpo era voltato,
già rigido, come una corda che si spezza.
Una pallottola nella nuca, – Anche tu finirai così, –
mi sussurravo – resta pure disteso tranquillo.
Ora dalla pazienza fiorisce la morte –
«Der springt noch auf», suonò sopra di me.
E fango misto a sangue si raggrumava nel mio orecchio.

Miklós Radnóti

(Traduzione di Edith Bruck)

da “Mi capirebbero le scimmie”, Donzelli Poesia, 2009

Razgledniche in serbo significa cartoline postali. Queste furono scritte tra le montagne alla fine dell’ottobre 1944, e mai spedite.

∗∗∗

RAZGLEDNICA 1

Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,
a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
Te állandó vagy bennem e mozgó zűrzavarban,
tudatom mélyén fénylesz örökre mozdulatlan
s némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál,
vagy korhadt fának odván temetkező bogár.

1944. augusztus 30. A hegyek közt

RAZGLEDNICA (2)

Kilenc kilométerre innen égnek
a kazlak és a házak,
s a rétek szélein megülve némán
riadt pórok pipáznak.
Itt még vizet fodroz a tóra lépő
apró pásztorleány
s felhőt iszik a vízre ráhajolva
a fodros birkanyáj.

Cservenka, 1944. október 6.

RAZGLEDNICA (3)

Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.

Mohács, 1944. október 24.

RAZGLEDNICA (4)

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is,–
sugtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem.–
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.