Voi non vi ha amato nessuno – Agota Kristof

Agota Kristof, foto di Jean-Pierre Baillod

 

Lentamente imbianca la notte sul suo viso senza sole
incessanti le stelle cadono
in profondi laghi scuri cadono
e in profondi boschi scuri cadono
le stelle

bianche
case ai margini della foresta inceneriscono si tende
il corpo di pietra delle strade dolore insensato
si nasconde nelle vene degli alberi
sempre più forte è il vento
sempre più scura la neve

fratelli
voi non vi ha amato nessuno ma domani
metterete piede sui raggi
della luna
i vostri occhi si abbelliranno laverete via macchie di sangue
dalle vostre mani dalle vostre labbra
attorno a voi cresceranno gli alberi
si placherà anche la notte e il vento porterà
cenere tiepida sulle vostre terre sterili

Agota Kristof

(Traduzione di Vera Gheno)

da “Chiodi”, Edizioni Casagrande, 2018

∗∗∗

Titeket senki sem szeretett

Lassan megőszül az éj naptalan arcán
a csillagok egyre hullnak
sötét mély tavakba hullnak
és sötét mély erdőkbe hullnak
a csillagok

fehér
erdőszéli házak hamvadnak el megfeszül
az utak kő teste esztelen fájás
bujkál a fák ereiben
egyre erősebb a szél
egyre sötétebb a hó

testvéreim
titeket senki sem szeretett de holnap
kiléptek a hold
sugaraira
szemetek megszépül vérfoltokat mostok
kezeitekről ajkaitokról
körétek nőnek a fák
megcsendesül az éj is s langyos hamut hord
a szél meddő földjeitekre

∗∗∗

Vous n’étiez aimés de personne

Lentement la nuit devient vieille sur son visage pâle
les étoiles tombent sans arrêt
tombent dans les profondes rivières sombres
et dans les sombres forêts profondes tombent
les étoiles

blanches
maisons à la lisière de la forêt en cendres se tend
le corps caillouteux des routes la douleur insensée
se dérobe dans les veines des arbres
le vent est de plus en plus fort
et la neige de plus en plus sombre

mes frères
vous n’étiez aimés de personne mais demain
vous marcherez sur les rayons
de la lune
vos yeux pleins de beauté vous laverez les taches de sang
sur vos mains sur vos lèvres
autour de vous pousseront des arbres
la nuit aussi se calmera et la cendre tiède
le vent la portera sur vos terres stériles

Agota Kristof

(Traduit du hongrois par Maria Maïlat)

da “Agota Kristof, Clous -Szögek”, Poèmes hongrois et français, Éditions Zoé, 2016

Ti aspettavo – Agota Kristof

Foto di Alex Howitt

 

Ti aspettavo in fondo alla strada nella pioggia
andavo a capo chino ti vedevo lo stesso
ma non riuscivo a sfiorarti la mano

Ti aspettavo su una panchina le ombre degli alberi
cadevano sulla ghiaia fresca
come anche la tua ombra mentre ti avvicinavi

Ti aspettavo una volta di notte sul monte
crepitavano i rami quando li hai scostati
dal tuo viso e mi hai detto che non potevi restare

Ti aspettavo a riva con l’orecchio incollato
a terra sentivo il tonfo dei tuoi passi
sulla sabbia morbida poi si fece silenzio

Ti aspettavo quando arrivavano i treni lontani
e le persone tornavano tutte a casa
mi hai fatto un cenno da un finestrino il treno non si è fermato

Agota Kristof

(Traduzione di Vera Gheno)

da “Chiodi”, Edizioni Casagrande, 2018

∗∗∗

Vártalak

Vártalak az út végén az esőben
lehajtott fejjel mentem így is láttalak
de nem tudtam megérinteni a kezed

Vártalak egy padon a fák árnyai
hűvös kavicsokra hulltak
mint a te árnyékod is ahogy közeledtél

Vártalak egyszer éjszaka fönt a hegyen
zörögtek az ágak mikor félrehajtottad
arcod elől és szóltál nem maradhatsz

Vártalak a parton fülemet a földre
szorítva hallottam lépteid dobbanását
a puha homokon aztán csend lett

Vártalak mikor érkeztek a távoli vonatok
és az emberek akik mind hazajöttek
felém intettél egy ablakból a vonat nem állt meg

∗∗∗

Je t’attendais

Je t’attendais au bout de la route sous la pluie
marchant tête baissée et même comme cela je te voyais
mais je ne pouvais pas toucher ta main

Je t’attendais sur un banc les ombres des arbres
tombaient sur le gravier refroidi
comme ton ombre pendant que tu t’approchais

Je t’attendais une fois dans la nuit en haut de la montagne
les branches cliquetaient lorsque tu les a écartées
de ton visage et m’as dit que tu ne pouvais rester

Je t’attendais sur le rivage l’oreille collée à la terre
j’ai entendu le battement de tes pas
dans le sable mou puis le silence fut

Je t’attendais lorsque les trains lointains arrivaient
et les hommes sont tous rentrés à la maison
tu m’as fait signe par la fenêtre le train ne s’est pas arrêté

Agota Kristof

(Traduit du hongrois par Maria Maïlat)

da “Agota Kristof, Clous -Szögek”, Poèmes hongrois et français, Éditions Zoé, 2016

Parente della Morte – Endre Ady

Edward Steichen, Heavy roses, 1914

 

Io sono parente della Morte.
Amo l’amore morente,
amo baciare
chi se ne va.

Amo le rose malate,
le vogliose donne sfiorenti,
e i lucenti, malinconici
tempi d’autunno.

Amo il richiamo spettrale
delle ore tristi
e il fratello giocoso
della grande e santa Morte.

Amo coloro che partono,
che piangono e si destano
e, nei freddi mattini brinati,
i campi.

Amo la stanca rinuncia,
il pianto senza lagrime,
la pace, rifugio di saggi, di poeti
e di malati.

Amo i delusi, gl’infermi,
coloro che sono fermi,
gl’increduli, i tristi:
il mondo.

Io sono parente della Morte.
Amo l’amore morente,
amo baciare
chi se ne va.

Endre Ady

(Traduzione di Paolo Santarcangeli)

da “Endre Ady, Poesie”, Lerici editori, Milano, 1964

***

A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Osz-időket.

Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírokat és fölébredőket,
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyeden sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállóit,
Aki nem hisz, aki borús:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Endre Ady

da “Vér es arany”, Franklin-Társulat, Budapest, 1908

Chiodi – Agota Kristof

 

Sopra le case e la vita
nebbia grigia lieve

con le foglie a venire
degli alberi nei miei occhi
aspettavo l’estate

più di tutto
dell’estate amavo la polvere la bianca
calda polvere
insetti e rane vi morivano soffocati
se non cadeva la pioggia
per settimane

un prato e piume viola sul prato
crescono
gli uccelli il collo dei pozzi
il vento stende sotto una sega

chiodi
puntuti e smussati
chiudono porte montano grate
tutt’attorno sulle finestre
così si edificano gli anni così si edifica
la morte 

Agota Kristof

(Traduzione di Vera Gheno)

da “Chiodi”, Edizioni Casagrande, 2018

∗∗∗

Szögek

A házak és az élet fölött
szürke könnyű köd

szememben a fák
jövendő leveleivel
vártam a nyarat

legjobban
a port szerettem a nyárban fehér
meleg port
bogarak és békák fúltak bele
mikor nem hullt eső
heteken át

rét és violaszín tollak a réten
megnőnek
a madarak a kutak nyakát
fűrész alá fekteti a szél

szögek
hegyesek és tompák
zárják az ajtókat vernek rácsot
az ablakokra körbe-körbe
így épülnek az évek így épül
a halál

∗∗∗

Clous

Au-dessus des maisons et des vies
un léger brouillard gris

avec mes yeux pleins de feuilles
à venir dans les arbres
j’attendais l’été

j’aimais par-dessus tout
dans l’été la blanche
la chaude poussière
insectes et grenouilles s’y noyaient
quand la pluie ne tombait pas
pendant des semaines

le champ et sur le champ des plumes violettes
poussent
les balanciers des puits et les cous des oiseaux
le vent les couche sous une scie

clous
émoussés et pointus
ferment les portes clouent des barreaux
aux fenêtres de long en large
ainsi se bâtissent les années ainsi se bâtit
la mort

Agota Kristof

(Traduit du hongrois par Maria Maïlat)

da “Agota Kristof, Clous -Szögek”, Poèmes hongrois et français, Éditions Zoé, 2016

Metti la mano – Attila József

Foto di Anastasia Laktina

 

Metti la mano
sulla mia fronte
come se fosse
mia la tua mano.

Fammi la guardia
come chi uccide,
come se fosse
tua la mia vita.

Amami, come se
fosse bene,
come il mio cuore
fosse il tuo cuore.

Attila József

(Traduzione di Umberto Albini)

da “Attila József, Poesie”, Lerici editore, Milano, 1958

∗∗∗

Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

Attila József

da “Összes versei: 1928-1937”, Budapest: Szépirodalmi konyvkiadó, 1954